Hol volt, hol nem volt....

Avagy: álláskeresésem, és mindennapi életem viszontagságai

Eltelt egy pár nap.

és még mindig semmi. pedig kínomba két dolgot is kitaláltam:

Az egyik az, hogy átírtam az önéletrajzomat pps formátumba. nagyon tetszetős lett :) Bár a gyakorlati jelentőségét nem látom, azon kívül, hogy sikerült egyedivé tennem, ami rengeteg portálon szerepel tanácsként.

A másik ötletem az volt, hogy nem reggelente küldözgetem a jelentkezéseket, hanem este 10 után. Sekélyes elgondolásom szerint remélhetőleg kevés pályázó szánja rá magát ilyen időpontban arra, hogy állást keressen, és reggelente az én csodálatos portrém fog először rávigyorogni a HR-es kollégára.

Nagy ötletnek tűnt mindkettő. El is küldtem a héten kb 15 önéletrajzot, de sajnos még senki sem küldött express sebességgel egy e-mailt, hogy azonnal látni akar, és máris betölthetem a nekem tetsző pozíciót :(

Tudom, hogy pangás van, mert január van. Azt is, hogy a munkahelyeken inkább átszervezések vannak, ha emberhiány van, mintsem hogy új dolgozókat vegyenek fel. Azt is gondolom, hogy év eleji bizonytalanság van a cégeknél, és az eltelt 15 nap az évből még nem elég arra, hogy felmérjék, hogy mennyi munka lesz idén.

Csak nem értem. Először is azt, hogy az a rengeteg hírdetés, ami nap mint nap szerepel az álláskereső portálokon, az állandóan betelik? ( esetleges fake voltára már kitértem)

Másodsorban meg azt, hogy ennyi idónek kell eltelnie, hogy döntsenek? Mondok egy példát: rengeteg hírdetésre küldtem jelentkezést szeptember óta. Egyszer csak jött egy levél egy Magyarországi vezető cégtől, hogy menjek el interjúra. Mivel annyi helyre küldözgettem CV-t kb. fél óráig kutattam ,mire kiderült, hogy mikor és hova és minek jelentkeztem. Az eredmény: nov.4 .

Tehát nov.4-én jelentkeztem, nov.26-ra hívtak interjúra. Két héten belül igértek választ. Számításom szerint legkésőbb dec.11-re (az a szülinapom!) meg kellett volna érkeznie. január 11 lett belőle. Akkor kaptam meg az elutasító e-mailt. Vicces.

De sajnos, nem tehetek/tehetünk semmit. Mi, akik nem tartozunk sem a felső tízezer közé, és kénytelenek vagyunk dolgozni a megélhetésünkért, sem azok közé, akik kiterjedt kapcsolathálózattal rendelkeznek, muszály vagyunk eltűrni mindezt. Legtöbbször -sőt mindig- olyan emberek döntenek a sorsunkról, akik ugyanolyan szürkék, hétköznapiak, mint mi.

Az a szomorú, és egyben dühítő gondolatom, és hozzáfűznivalóm ehez az egészhez, hogy az a HR-es/döntéshozó/titkárnő (szabadon választható), aki meghozza a döntéseket ( illyetve valamilyen tettével mégis szerepet játszik benne, pl. nem nyomtat ki egy önéletrajzot, vagy nem továbbítja, esetleg lekávézza, és kidobja a szemétbe, ezzel megpecsételve a szerencsétlen jelentkező sorsát) nem gondol bele, hogy valójában ő is egy senki, egy kis pont. És elfelejti, hogy ha holnap őt rúgják ki a cégtől, akkor ugyanolyan csúszómászóvá és alázatossá válik, mint azok az emberek, akiknek eddig az önéletrajzát olvasgatta.

Abba se gondol bele, hogy alapvető dolog, hogy ha valakinek ígérek valamit,azt betartom. Először is azért, mert ember vagyok, és nem csinálok -tudjuk mit- a számból. Másodszor meg azért, mert belegondolok abba, hogy nekem hogy esne, ha valaki hitegetne, és a reményt táplálná bennem , hogy kellek. Hiszen, amíg nem kapok választ,addig reménykedhetek, hogy felvesznek, csak még mondjuk megbeszélik. Egyszóval azzal, ha nem küldenek választ, még annyira se tisztelnek meg, mint egy kutyát, aki legalább kap egy cukrot. (lehet, hogy az a ló?)

Tök mindegy...puffoghatok itt magamban, előrelépés nem lesz. Az ismerősi körömet már végigzongoráztam, egyik fele nem tud segíteni, mert semmiféle magasabb beosztással nem rendelkezik. A másik fele meg úgy tesz. mintha meg se kérdeztem volna, válaszra se méltat. Jó kis kilátások...

Nemhiába mondják azt, hogy bajban ismerszik meg az igaz barát. Meg az igaz ismerős. Ha igaz lenne, legalább válaszolna :)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 1
Havi: 4
Össz.: 2 986

Látogatottság növelés
Oldal: Fejlemények
Hol volt, hol nem volt.... - © 2008 - 2024 - andianyu.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »